„Nem adom!” – Magyar Péter látványosan nem érti, hogy egyesek miért vennék el tőle a telefonját

A Tisza Párt vezetője nem tud leállni, ha közösségi médiáról van szó, pedig már az elemzők szerint is „lassítania” kellene.

Magánéletének részleteivel próbáltak titkos együttműködésre rávenni egy magyar újságírót az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai – írja a 444. A Magyar Nemzet cikke szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is vizsgálni fogja az ügyet.
Tavaly decemberben egy magyar újságíró beszervezésére tett kísérletet az Alkotmányvédelmi Hivatal – írja a 444. A cikk szerint az újságíró, akire „G.”–ként hivatkoznak a cikkben, munkába tartott, mikor a hivatal emberei megszólították, majd megkérték, hogy menjen el velük egy helyre, ahol a biztonságát érintő kérdésekről beszélhetnek. Itt aztán az AH emberei „G. magánéletének részleteiről szóló információkat adtak elő, de azt mondták, ezeket nem az AH gyűjtötte, hanem valaki más, »ártó szándékkal«”. A 444 szerint szolgálat emberei azt mondták G.-nek: akkor tudnak „segíteni”, ha aláír egy rendszeres titkos együttműködésről szóló papírt.
A történet hitelességét több, a neve elhallgatását kérő főszereplőt ismerő újságíró, így Somogyi Zoltán, illetve a Mandiner főmunkatársa, Stumpf András is megerősítette Facebookon. Ettől függetlenül konkrét bizonyíték nincs az üggyel kapcsolatban. A Magyar Nemzet arról ír, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a jövő héten foglalkozni fog az üggyel: Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke arról beszélt a lapnak, hogy „az AH főigazgatójának nagyon részletes válaszokat kell adnia, mi is történt pontosan”. Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja azt mondta: „jogállamban élünk, vannak korlátok, amiket be kell tartani”.
A Belügyminisztérium a 444 kérdésére csak annyit írt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal ügyei minősített adatnak számítanak.